Gyerek
Gyermekeink 6 éves koruktól tankötelesek. Az iskolába lépés óriási változást hoz a gyerek életében: nem csak kognitív képességeit kell irányított helyzetben csatasorba állítania, de meg kell felelnie a helyzet diktálta követelményeknek is (késleltetnie kell vágyait, igazodnia kell az iskola szabályrendszeréhez, tartósan összpontosítania kell figyelmét, korlátoznia kell mozgáskésztetését stb), és ez összességében nehéz feladat. Az első iskolai év kiemelt szerepét jól jelzi, hogy annak élményei, tapasztalatai kihatással lehetnek az iskolai karrier egészére, ezen keresztül pedig a személyiségfejlődésre, az énképre, az önértékelésre. Éppen ezért kiemelten fontosnak tartjuk az esetleges problémás területek megfelelő időben való szűrését, és azok célzott fejlesztését, legyen szó egy-egy részképességről, vagy akár a viselkedés szintjén megjelenő vonásokról (pl. félénkség, bátortalanság, figyelemdeficit, impulzivitás stb).
A konkrét pszichometrikus és pedagógiai módszerek, eszközök alkalmazásán túl minden vizsgálatot (és fejlesztést) befolyásol az az adott kapcsolati-érzelmi mező, amelyben zajlik, éppen ezért -szemléletünk szerint- vizsgálat során nem csak az egyes részterületekkel, de a személyiség egészével dolgozunk. Tudatosan törekszünk arra, hogy a teljesítményhelyzet a gyerekek számára ne megterhelést, hanem sokkal inkább élményt jelentsen, ahol a gyerekek megélhetik saját ügyességüket, énerejüket, kompetenciájukat.
A komplex pszichológiai-pedagógiai szűrést elsősorban az 5. életévüket betöltött gyerekek számára ajánljuk. A vizsgálat célja a majdani sikeres iskolakezdés elősegítése az esetleges részképesség-gyengeségek feltérképezése, valamint a fejlesztési területek megjelölése. A hangsúly a prevención van. A szűrés eredményéről pedagógiai-pszichológiai véleményt készítünk.
Munkacsoportunkban klinikai szakpszichológusok és gyógypedagógusok dolgoznak. Valamennyien sok éves tapasztalattal rendelkeznek mind a diagnosztika, mind a terápia/fejlesztés területén, munkakapcsolatukat, szemléletüket az elmúlt években közösen érlelték, gazdagították.
A szűréseket az óvodában végezzük, az óvodavezetővel előre leegyeztetett időpontban. A vizsgálatnak része az a szülőhöz eljutatott kérdőív is, amely a gyerek fejlődésére vonatkozó adatokat tartalmazza. A szűrés terjedelme kb. 2×45 perc, amely magában foglalja a pszichológiai és pedagógiai vizsgálatot is. Az eredményekről a szülőknek személyesen jelzünk vissza, ennek időpontját a szülőkkel – az óvodavezetőn keresztül- egyeztetjük. A vizsgálat elvégzéséhez a szülőtől írásos beleegyező nyilatkozatot kérünk, amelyet a fejlődésre vonatkozó adatlappal együtt az óvodavezető juttat el a családokhoz (elvált szülők esetén – amennyiben a felügyeleti jog közös- mindkét szülő írásos beleegyezésére van szükség).